Lázár Lovaspark

Lázár Lovaspark
Lázár Lovaspark
Lázár Lovaspark

Nyitva csak csoportok számára, előzetes bejelentkezéssel!

A Lovaspark meghatározó épület-együttese a park legmagasabb pontján elhelyezkedő Régi és Új csárdák, valamint a hozzájuk kapcsolódó Vadász terem és az újonnan épült Tornyos csárda, melyekben 700 főt tudunk vendégül látni egyszerre. 

A vendégtér építése és kialakítása során meghatározó szerepet játszott a multifunkcionális kihasználhatóság megteremtése, melyből adódóan csárdáink a rendezvények valamennyi típusa számára rendkívül kedvelt helyszínévé váltak az elmúlt években.

 

Aki ma végigtekint a domonyi völgyön a csupa szépet lát. Olyant, amely jó a szemnek, nyugtatja a lelket. De nem volt ám ez mindig így!

A körülményeket, hogy finoman fogalmazzunk, nem nevezhettük összkomfortosnak. Néhány roskadozó ház, lepusztult istálló és birka akol, rendezetlen terep, egy szóval minden volt itt, csak nem a szépség és kényelem. Illetőleg legföljebb annak az ígérete. Mert mindketten egy pillanat alatt megláttuk, megéreztük, hogy itt, ebben a völgyben „van valami”, csak ki kell hozni belőle – emlékeznek a hőskorra a világbajnok Lázár testvérek.

Az ötletet, gondolatot tett követte, a fiúk minden szabadidejüket az új otthon megteremtésére fordították. Meg is lett az eredménye, hiszen 2001-ben már állt a versenyistálló és a régi csárda, üzemelt a konyha, elkészült a lovaspálya, s benépesült a falusi udvar.

A kilenc hektáros területen több történt és történik az utóbbi néhány évben, mint az azt megelőző harminc-negyven évben. A következő esztendő, 2002 már a birtok bővítésének a jegyében telt el. Megépült az új csárda, a vadász terem, tovább bővült a vendéglátáshoz elengedhetetlen konyha.
Tulajdonképpen azt alakították ki, amit ők is nagyon szeretnek: a gyönyörűen gondozott természetet, a lovakat, a finom magyaros ételeket és kiváló borokat ötvözve a jó magyar vendéglátással, mindezek mellé zenét és jó hangulatot.

elérhetőség
Telefonszám: 
+36 28/576-510
cim
Címadatok: 
Fenyő u. 47.
Domonyvölgy 2182
Javascript is required to view this map.