Pincérújság - VERSENY - A budapesti Bajai Halászcsárda ismét elkápráztatta a zsűrit

2011/05/17

A Halra Magyar, Halra Bor! versenysorozat  május 13-i versenyéhez szükséges halakat az Aranyponty Zrt. www.aranyponty.hu biztosította, a borok a Somló-hegy környékéről utaztak az ételek mellé. A rendezvény célja továbbra is, hogy felhívja a figyelmet a magyar hal és a jó minőségű magyar bor jótékony élettani hatásaira, bemutassa, hogy kiváló és egészséges halételek hogyan kerülhetnek az étkezőasztalra. 

A zsűri tagjai végigjárták a versenyző éttermeket, kóstolgattak, pontoztak, majd a nap végén teli hassal a gödöllői Erzsébet királyné Étteremben - ahol szintén halétellel fogadták őket - eredményt hirdettek. Számukra ez a péntek, valóban halpéntek, hiszen a nap folyamán összesen ötször ettek halat. Sőt, olyan is volt, akinek annyira ízlett, hogy vitt haza is belőle.

Az éttermek közül ismét kettő jutott tovább. A sajtó zsűri szerint a Lázár fivérek nevével jelzett Lázár Lovaspark étele volt a legjobb. Filézett, gombás halat készítettek.A szakmai zsűri ebben a hónapban is a – neve ellenére Budapesten lévő - Bajai Halászcsárdát juttatta a következő fordulóba, ahol haltöpörtyűs pogácsát, füstölt pontypatkót kóstoltak. A gödöllői Napsugár Étterem a hagyományos halétel készítés különdíját, a mogyoródi Pipa Csárda a tavaszi ízek különdíját kapta.

Értékelésnél fontos szempontok voltak a tálalás, étel vizuális megjelenése, ízvilága, étel összetevői (magyar alapanyagok) és a borválasztás. Ismét bebizonyosodott, hogy a ponty a hazai halak legkedveltebb csoportjába tartozik. A benne lévő omega 3 és omega 6 zsírsavak miatt fogyasztása rendkívül ajánlott minden korosztálynak. Az éttermek azt is bebizonyították, hogy kis odafigyeléssel, a háziasszonyok otthon is remek ételeket készíthetnek halakból.A nyertes ételekről készült fotók és a receptek, valamit a programról bővebb információk a www.halramagyar.hu. honlapon olvashatók. 

 

A zsűri: 
elnöke: Lévai Ferenc az Aranyponty Halászati Zrt. vezérigazgatója, tagjai: Bay Évi (műsorvezető), Kurucz Évi (műsorvezető), Dési János (műsorvezető) Benkő László (zenész)A sajtó zsűri tagjai: Boda Veronika (Blikk), Grimm Balázs (Magyar Nemzet), Mészáros Kriszta (Magyar Hírlap), Kertész Gábor (Népszava), O. Horváth György (Szabadföld, Vidék Íze)

 

2011.05.17 - Pincérújság