A Szegedi Halászcsárda budapesten kápráztatta el a zsűrit, és a Harapó Mókusban is jól bánnak a halakkal!

2011/10/15
A Szegedi Halászcsárda budapesten kápráztatta el a zsűrit, és a Harapó Mókusban is jól bánnak a halakkal!
A Szegedi Halászcsárda budapesten kápráztatta el a zsűrit, és a Harapó Mókusban is jól bánnak a halakkal!

Három hónapos
szünet után újra indult a Halra Magyar, Halra Bor! mozgalom. A halételfőző
versenyben részt vevő éttermek közül ismét kettő jutott tovább. A sajtó zsűri szerint az óbudai Harapó Mókus séfje készítette a legjobb
ételt, amely pontyfilé erdei gombás raguval és
dödölével volt. A szakmai zsűri –
neve ellenére Budapesten lévő – Szegedi
Halászcsárdát juttatta a következő fordulóba, ahol makói hagymakarikákkal és remoulade mártással szervírozott
haltepertőt kóstolgattak.

A 18. kerületben lévő Új
Tündérkert Étterem kapta az egyik különdíjat,
ahol a séf a hagyományos magyar konyha hagyományait vegyítette a
franciás és olaszos ízekkel. Az újpesti Öreghalász
Étterem – már régi motorosnak számít a versenysorozatban, hiszen több
alkalommal is indult a versenyen - szintén különdíjat nyert ételével, amely
parasztsonkába göngyölt pontyfilé kecskesajtos pürével és francia lecsóval volt.

Értékelés egyik
legfontosabb szempontja, hogy a háziasszonyok otthon is könnyen elkészíthessék
az ételt. Ezen kívül a tálalás, étel vizuális megjelenése, ízvilága, étel
összetevői (magyar alapanyagok) és a borválasztást is pontozta a zsűri. Ismét
bebizonyosodott, hogy a legismertebb hazai halakból, így a pontyból is
nagyszerű és változatos ételeket lehet készíteni. A rendezvény célja továbbra
is, hogy felhívja a figyelmet a magyar hal és a jó minőségű magyar bor jótékony
élettani hatásaira, bemutassa, hogy kiváló és egészséges halételek hogyan
kerülhetnek az étkezőasztalra.

 

A verseny
menete nem változott. A zsűri tagjai végigjárták a versenyző éttermeket,
kóstolgattak, pontoztak, majd a nap végén teli hassal a Régi Sipos Étteremben –
amely korábban már megnyerte az egyik fődíjat - eredményt hirdetett. A
versenyről és az ételekről készült fotók,  a receptek, valamit a programról bővebb
információk a www.halramagyar.hu.
honlapon olvashatók.

---------KÉPEK--------

A
zsűri:
elnöke
: Lévai Ferenc az Aranyponty Halászati Zrt. vezérigazgatója,

tagjai: Bényi Ildikó (műsorvezető), Éles
István (humorista), Benkő László (zenész), Staub Dezső (színművész). A sajtó
zsűri tagjai:
Dési János (műsorvezető), Boda Veronika (Blikk), Grimm Balázs
(Magyar Nemzet), O. Horváth György (Vidék Íze)