Bényi Ildikó: Halra Magyar! Halra Bor! - 4. forduló

Fehérborban szaunázott busafilé, zsályával füstölt citromos busakolbász, fokhagymás tejben pácolt fehérboros busa káposztás sztrapacskával, röviden BB, azaz a BALATONI BUSA
Újabb fordulón van túl a versenysorozat. A ponty, a harcsa és a pisztráng után a busa következett, a kiírás szerint: BB vagyis balatoni busa, ahogy szereted.

Ha a pisztrángról előző alkalommal azt mondtam, hogy nem nagy a közös múltunk, akkor a busával kapcsolatban – szégyen, nem szégyen - csak azt írhatom, hogy eddig csak képen láttam. A hozzáértők felkészítettek, hogy ez a legkevésbé ízletes húsú hal. A kiírás azonban nem korlátozza a séfeket, jöhetnek az ötletek és a fűszerek minden formában és mennyiségben. Be is bizonyosodott a nap folyamán többször is, hogy a séfek leleményessége határtalan… De menjünk szépen sorjában!

A társaság a közös kisbusznak köszönhetően már reggel összemelegedett.Bay Évikével sok-sok közös élményt elevenítettünk fel a bemondós korszakunkból. Gondoskodó szeretete miatt Évikének anno ’mama’ volt a beceneve. Történt egyszer, hogy jött a délutános műszakba dolgozni, és éppen engem váltott. Akkor még kezdő háziasszonyként nem akartam hinni a szememnek. Egy gyönyörű edényben ott gőzölgött a frissen készített, csípőspaprikával díszített pacalpörkölt.
Évike tehát – mint zsűritag – telitalálat. Imád főzni, imád enni és imád élni. A mai napig adósa vagyok egy tálcával, amin egykor süteménnyel lepett meg engem az egyik műsorban…

A kisbusznak volt még egy előnye. Autómat otthon hagyva, egy kicsit végre megkóstolhattam az isteni borokat, amelyek ezúttal a Garamvári Szőlőbirtokról érkeztek. Nem szoktam kiírni a homlokomra, mert általános megrökönyödést vált ki mindig, de én az édes borokat kedvelem. Talán mert szülőfalumhoz a tokaji borvidék van a legközelebb. Csak ez az egy mentségem lehet. De fejlődőképesnek bizonyultam. Talán azért is, mert a zsűriben nagyon jókat beszélgettünk a borászatot képviselő Gáspár Miklóssal. Ennyit számít, hogy ki van a bor mögött.

Az első helyszín a Tekergő étterem volt Velencén, az M7 mellett Budapest irányába. Balatonimádóként gyakran elmegyek mellette, és gondolatban mindig megállapítom, hogy annyira hangulatos, szép hely, hogy meg kellene állni.

De eddig mindig felülkerekedett bennem az az őrületesen praktikus gondolkodásom, hogy érjünk minél hamarabb haza, és majd otthon összeütök valamit. Ezen (is!) változtatni fogok… Érdemes a Tekergőben egy kicsit elidőzni. Amit a honlapjukon írnak, az teljesen megfelel a valóságnak, sőt. Mennyei ízek, minden igényt kielégítő étel- és italválaszték, jó parkolási lehetőség, igényes és korrekt kiszolgálás. A tulajdonossal véletlenül már a parkolóban megismerkedtünk, az asztalunkon pedig szalvétapincér és sütötökvirág fogadott bennünket háttérben a csodálatos tó látványával.

Rendkívül vendégközpontú kiszolgálásban volt részünk, minden szempontból agyon voltunk kényeztetve.

A sütőtökből faragott asztaldísz már sugallta, hogy a séf szezonális hozzávalókból készítette az ételkreációt, aminek stílusosan az ’ őszi zsongás’ nevet adták. A busarolád valóban busás volt a szó szoros és átvitt értelmében, a kolozsvári káposztát pedig majd én is újragondolom otthon. A titok a vajban és a tejszínben rejlik. Ettől lesz lágyabb és krémesebb.

És ezzel még nem ért véget a menüsor. Kapros busás rétes ill. házi túrós és almás sütemények következtek. Bármennyire is tele van az ember, ezek kihagyhatatlan ízek. Ráadásul megsúgták, hogy a házi sütiket minden reggel frissen sütik, szóval nemcsak a mi kedvünkért készítették.

Nehéz lesz felülmúlni ezeket az ízeket – gondolta mindenki - én már rögtön mindenre meg is adtam a maximális pontszámot.

A következő állomás a hangulatos Diófa Vendéglő volt Székesfehérváron. 

Gyönyörű tálalás, különleges köretek, kedves-figyelmes kiszolgálás és finom desszertként rétesek minden fajtája.

A Magyar Király – ugyancsak Székesfehérváron – igyekezett a legjobbat kihozni a busából, de modern konyhatechnikával. Ez azt jelentette, hogy hosszan tartó, de alacsony hőmérsékleten készítették az ételt. Számomra ez egyet jelentett a nyers hallal. Lett is bajom utána, de csak nekem. Én a húsokban sem bírom a mediumot, a jól átsült ételeket szeretem. Látványra is más. Nem szeretném szegényeket bántani, becsületükre vált így is, hogy szeretettel vártak bennünket, pedig a nagy felújítás miatt még sem nyílt az éttermük.

 

Szívem egyik csücske következett, Siófokon az Öreg Halász.

Egy nagyon kedves barátom vitt el oda először, azóta is visszajáró vendég vagyok. A halászlevük utánozhatatlan. Csak reménykedni tudtam, hogy a busában is annyira jók.

 

És szerencsére beigazolódott az, amit a többieknek beharangoztam. Az Öreg Halász hozta a formáját. Büszke voltam rájuk. A fokhagymás tejben pácolt fehérboros busa káposztás sztrapacskával nálam a maximálisan adható 5 pontból 6-ot ért. Ettük mindezt rendkívül barátságos-családias hangulatban nagyon kedves felszolgálók segítségével. Mint kiderült, az étlapon is szerepel ez a busás étel, imádják is a vendégek. Akadt vetélytársa a halászlének…

Ha én azt elmondom a feleségemnek, hogy kagylóból ettem a Fogasban busát…- mondta Éles István - hozva a formáját – a következő helyszínen.

 

A Fogas étterem Siófok belvárosában található egy ízig-vérig vendéglátós irányításával. Érződött is a kiszolgáláson, hogy az élete a munkája. Nem irigylem a feleségét, de vendéglátózni, belátom, csak így érdemes, vagy sehogy. Szívvel-lélekkel…

És akkor következett még egy kis kényeztető túrógombóc…

Ekkor már mindenki sejtette, hogy melyik hely lesz a továbbjutó. De hogy ennyire egyet fogunk érteni, azt nem gondoltam. A sajtózsűri méltán a Tekergőt kiáltotta ki nyertesnek, mi pedig az én titkos favoritomat, az Öreg Halászt.

De a nap még mindig nem ért véget, mert az eredményhirdetés helyszínén, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nél még újabb fogások és fogasok vártak bennünket.

Ámulva néztem a többieket, hogy hogyan bírnak még enni…
Aztán vissza a kisbuszba, de már jóval csendesebben mint reggel, annál is inkább, mert Éles Istvánt álomba ringatta a sok hal és a sok élmény…