Biarritz.hu - Halra Magyar, halra bor!-ha péntek, akkor hal..
A középkori Magyarországon állítólag temérdek halat ettek eleink. Bővízű folyóink, tiszta patakjaink bővelkedtek mindenféle hallal, így a mindennapok ételei közé tartoztak a halételek. Azután lassan-lassan azonban ha nem is szorultak ki az étrendből a halak, már nem került minden nap hal az asztalra. Napjainkban pedig már ott tartunk, hogy szégyenszemre a Balaton partján sem balatoni halat eszünk, hanem tengerit.
Ezen az áldatlan állapoton szeretene változtatni a Haltermelők Országos szövetsége társelnöke Lévai Ferenc és Straub Dezső színművész.
A rácponty volt az első fogás, amelyben összemérhették tudásukat az éttermek a hazai hal és bor fogyasztást népszerűsítő versenyben. Mostantól kezdve minden hónap első péntekén öt-öt étterem készít el valamilyen előre meghatározott halételt és ehhez kínálnak magyar bort.
A Magyar Haltermelők Országos Szövetségének társelnöke elmondta: a verseny célja, hogy felhívják a figyelmet az egészséges magyar halételekre és visszahozzák a pénteki halfogyasztás hagyományát.
Én imádom a halat mindenféle formában. Szeressék meg Önök is!
www.biarritz.hu/hu/biarritz-blog/1-blog/93-halra-magyar-halra-bor-ha-pentek-akkor-hal
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Naptár











































