Borsa - Értelmesebbek a sok halat fogyasztó gyermekek

2010/08/12 (Egész nap)
Borsa - Értelmesebbek a sok halat fogyasztó gyermekek

http://borsa.hu/halfogyasztasi-szokasok/20100812


Bár kimutatható, hogy az átlagnál több halat fogyasztó gyerekek képességei jobbak, hazánkban maximum három kiló halat eszünk meg évente. Japánban ez a szám 80 kg.

Mai, halfogyasztást népszerűsítő sajtótájékoztatón az átlagnál több halat fogyasztó gyerekek képességeiről és egészségi állapotáról is szót ejtettek. A sok halat fogyasztó gyermekek értelmi képességei jobbak, emellett pedig már azt is kimutatták, hogy azoknak a gyerekeknek, akik rendszeresen fogyasztanak halat, csökkent a megbetegedési hajlama - mondta Machay Tamás gyermekgyógyász a sajtótájékoztatón.

A szakember kiemelte, hogy a fiatalkori halfogyasztásnak jótékony hatása van a gyermekek szellemi és testi fejlődésére. Ezzel kapcsolatban a professzor kihangsúlyozta, hogy manapság az összes csecsemőtápszer tartalmaz telítetlen zsírsavakat, amelynek az egyetlen természetes forrása az anyatejet leszámítva a hal. Hozzátette továbbá, hogy a korábbi feltételezésekkel szemben, miszerint a korai halfogyasztás allergiát okoz, valójában ha a gyermekek három-négy hónapos koruktól kezdve esznek halat, csökken az allergiára való hajlamuk.

A sajtótájékoztatón felhívták a figyelmet arra is, hogy Japánban 2005 óta törvény írja elő, hogy minden iskolás gyermek naponta fogyasszon halat. Magyarországon ezzel szemben a hal szinte egyáltalán nem szerepel az iskolai menüben. Hozzátették: a japánok évente átlagosan 70-80 kilogramm halat esznek, míg magyarok maximum három kilogrammot fogyasztanak. Banai János, a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ gasztroenterológusa kifejtette, hogy az elmúlt évtizedekhez képest is sokat romlottak a magyarok étkezési szokásai, melynek részeként a halfogyasztás is csökkent, pedig a halnak a benne található telítetlen zsírsavaknak köszönhetően kulcsfontosságú szerepe van az egészségmegőrzés szempontjából. A rendszeres halfogyasztás bizonyítottan csökkenti az érelmeszesedés és az infarktus kialakulásának kockázatát. Kiemelte: a nyugati civilizáció nagy problémája, az elhízás elleni küzdelemben is fontos a hal, ugyanis alacsony energia-, de magas fehérjetartalma miatt a diéták hasznos alkotóeleme.

 A sajtótájékoztató célja, hogy bizonyítsák: "A hal élettani hatásával semmi sem vetekszik". A téma aktualitását az adta, hogy múlt pénteken indították el a Halra Magyar! Halra Bor! elnevezésű mozgalmat melynek részeként minden hónap első péntekén különböző éttermek más-más halételek elkészítésében versenyeznek egymással.