A kispesti Zila Kávéházra és a kistarcsai Nosztalgia Étteremre sütött a tavaszi nap…

2011/03/05
A Halra Magyar, Halra Bor! versenysorozat 8. fordulója március 4-én Budapesten folytatódott. A programban résztvevő éttermek kreatív séfjei busából készítették el képzőművészeti alkotásnak is tekinthető remekműveiket. Az ételek nem csak kulinárisan, hanem vizualitásukban is elkápráztatták a zsűri tagjait. 
A versenyhez szükséges halakat a Győri „Előre” Halászati Termelőszövetkezet http://www.bajcshal.hu, a borokat a szekszárdi Vida Pincészet http://vidaborbirtok.hu/ biztosította.
A rendezvény célja, felhívni a figyelmet a magyar hal és a jó minőségű magyar bor jótékony élettani hatásaira, bemutatni, hogy kiváló és egészséges halételek hogyan kerülhetnek az étkezőasztalra. 
A zsűri tagjai végigjárták a versenyző éttermeket, kóstolgattak, pontoztak, majd a nap végén teli hassal eredményt hirdettek. Az éttermek közül ismét kettő jutott tovább. A sajtózsűri a Zila Kávéházat díjazta, ahol többek között a gőzölt busatekercs parajos sufléja remekelt. A szakmai zsűri a Nosztalgia Éttermet juttatta a következő fordulóba, amely kiváló korhely halászlét készített busából.
Az Új Tündérkert Éttermem kapta a legjobb borválasztás különdíját Vida Péter borásztól, a Nemes Étterem vezetője pedig Éles István humoristától vette át az elismerő oklevelet kiváló haltepertőjéért.
Értékelésnél fontos szempontok voltak a tálalás, étel vizuális megjelenése, ízvilága, étel összetevői (magyar alapanyagok) és a borválasztás. Ismét bebizonyosodott, hogy a kevesek által kedvelt busa kiválóan alkalmas a legkülönfélébb halételek ízletes elkészítésére. A legolcsóbb magyar hal, a legtöbb omega 3, omega 6 zsírsavat tartalmazza. Ennek rendszeres fogyasztása jelentősen csökkenti a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.
Az éttermek azt is bebizonyították, hogy kis odafigyeléssel, a háziasszonyok otthon is olcsó és remek ételeket készíthetnek busából.
A nyertes ételekről fotók és a receptek, valamit a programról bővebb információk a www.halramagyar.hu. honlapon olvashatók. 
A zsűri: elnöke: Lévai Ferenc az Aranyponty Halászati Zrt. vezérigazgatója, 
tagjai: Bay Éva (műsorvezető) Éles István (humorista), Bényi Ildikó (műsorvezető), Vida Péter (borász) Szilágyi Gábor (Mahal elnökségi tag) és Joszt László (fogyatékos-ügyi biztos).
A sajtó zsűri tagjai: Boda Veronika (Blikk), O.Horváth György (Szabad Föld, Vidék Íze), Grimm Balázs (Magyar Nemzet), Zákonyi Botond (Pecások, Vadászok Tv).
Minden kedves kollégának köszönjük az érdeklődést, köszönjük, ha hírt adtok az eredményről is!