Fokhagymás fehérboros tejben érlelt pontyfilé vegyes erdei gombás raguval házi tejfellel bolondítva, dödöllével szervírozva

Fokhagymás fehérboros tejben érlelt pontyfilé vegyes erdei gombás raguval házi tejfellel bolondítva, dödöllével szervírozva

Hozzávalók a dödölléhez:

-         
cca. 1kg burgonya

-         
cca. 30 dkg finomliszt

-         
egy csapott evőkanálnyi só

-         
1-2 közepes fej vöröshagyma

-         
cca. 13-15 dkg sertészsír

Elkészítése:

A burgonyát meghámozzuk, megmossuk és felkockázzuk. Egy
nagyobb fazékba- cca. 5 literes- annyi hideg vizet teszünk, hogy a felkockázott
burgonyát egy ujjnyira a víz ellepje. Megfőzzük a burgonyát, majd
burgonyatörővel a levében összetörjük, és ízlés szerint sózzuk. (Addig kell
törni a levében a burgonyát, amíg kásaszerű nem lesz!) Aztán hozzáadjuk a
lisztet, jól elkeverjük, mondhatnám azt is, hogy dagasztjuk fakanállal. Addig
végezzük ezt a műveletet, amíg a burgonya fel nem veszi a lisztet, illetve
elérünk egy olyan szintet, amikor már nehezen dagaszthatjuk tovább. Kicsit
hagyjuk pihenni a tűzhely szélén, vagy takaréklángon alátéttel. A hagymát
meghámozzuk és nagyon apróra felkockázzuk, majd a felhevített zsíron aranysárgára
pirítjuk, a sűrű krumplis masszából –zsíros kanállal –nagyobb galuskákat
szaggatunk. Sütőben, - ez a jobb – vagy tűzhelyen a kiszaggatott galuskákat
megpirítjuk, majd a pirított hagymával összekeverjük és forrón tálaljuk!

Erdei gombaragu hozzávalói:

-10 dkg bacon kockázva, 2 fej vöröshagyma apróra vágva, 1 db
paprika és paradicsom felkockázva, 20 dkg erdei gomba tetszés szerint
választva, 20 dkg csiperke gomba, só, bors, pirospaprika, kakukkfű, 2dl tejfel,
4*20 dkg pontyfilé.

A pácoláshoz –tej,- vágott, enyhén pirított fokhagyma,- fehérbor,-
kakukkfű, só, őrölt fehérbors

Elkészítése:

A bacont pici zsiradékon – ha nem lenne elég zsíros –
kipirítjuk, az apróra vágott hagymát megfuttatjuk rajta, pirospaprikával
megszórjuk, majd beletesszük a felkockázott paprikát, paradicsomot. Egy kevés
vizet öntünk rá és alaposan megdinszteljük. Az előre megmosott, feldarabolt
gombákat beletesszük a hagymás alapba, és addig főzzük, míg a felére nem esik
össze, mivel a gombák sok vizet tartalmaznak. Sóval, borssal ízesítjük, - aki
szereti használhat ételízesítőt, vagy akár halászlé kockát is (1 db) –
kakukkfűvel szórjuk ízlés szerint. Az így elkészült paprikást fehérboros
tejfellel elkevert liszttel sűrítjük, majd kiforraljuk, hogy ételünk ne legyen
liszt ízű. A tejben pácolt halat papírszalvétával leitatjuk, pici lisztbe
forgatjuk és olajon mindkét oldalát megsütjük, az elkészült raguba tesszük és
összeforraljuk.

Tálaláskor a ragura helyezzük a halszeleteket,
díszíthetjük kedvünk szerint chilivel, friss kakukkfűvel, tejfellel. Dödöllést
kínálunk mellé!