zsüritagok

Kurucz Éva

Budapesten születtem, általános és középiskolai tanulmányaimat is itt végeztem. Majd a Szegedi József Attila Tudományegyetem magyar–finnugor nyelvészet szakán tanultam tovább, később német nyelvtanári diplomát is szereztem. A Hír TV-nek 2002 óta vagyok a munkatársa. Először sportszerkesztőként dolgoztam, majd 2003-tól hétvégénként hírolvasóként láthattak a nézők. 2004 áprilisától a Befutó című utánpótlás-magazin egyik műsorvezetője vagyok, közben vezettem gazdasági témájú műsort, az Irányadót, illetve az Ingatlanpiacot. 2006-ban a Hír Tv reggeli politikai-közéleti műsorának, a Reggeli járatnak a műsorvezetését bízták rám, majd 2007 szeptemberében indult a Paletta című közéleti-kulturális magazin, melynek szerkesztője és műsorvezetője vagyok.

Dési János

Dési János (Budapest, 1964. december 13. – ) magyar újságíró.

1985-től a Magyar Nemzet gyakornoka, majd újságírója, 1991-től a Magyar Hírlap munkatársa majd belpolitikai rovatvezetője volt, 1996-tól a Népszava belpolitikai rovatvezetője, majd főszerkesztő-helyettese, publicistája. Jelenleg műsorvezető a Klubrádióban. Az ATV Újságíróklub, Civil a pályán, Jam című műsorának szerkesztő-műsorvezetője. Korábban több portréműsort vezetett és szerkesztett valamint az Európai Unióval foglalkozó műsorokat készített.  A Roma Sajtóközpont Egyesület elnöke. 2003-ban elnyerte a Radnóti-díjat az antirasszizmusban elért tetteiért.

 

Magánélet
Két gyermeke van (Ádám és Áron).

Taschner Kurt

Borház bemutatása
2004 nyarán a régi álom valósággá vált: elkészült az új pince-borház.
Az út hosszú volt és tervekkel, munkával teli:
"1995-ben kezdtem el Édesapám mellett a borászkodást, mely tevékenységem az általa elkészített borok palackozását, értékesítését, valamint a borturizmus kiszolgálását jelentette."
Több helyszínen folyt a munka – míg a borok a Virágvölgyben fekvő présház pincéjében készültek, addig én az apai nagyszüleim Deák téri házában lévő pincéjét, kapualját, egykori borkimérő helyiségét laktam be: itt készítettem fel a borokat a palackozásra, és palackoztam le, a vendégeket pedig a régi, két évszázados, ódon Pálos Pincében fogadtam.

Fodor János

Fodor János: szerkesztő-műsorvezető

Fodor vagyok.
Eddig két gyerek, eddig két unoka.
Eddig két válás, eddig két szerelem. A Rádió az egyik, a TV a másik.
Eddig két kutyám volt, nem valószínű, hogy lesz harmadik.
Sokat tapasztaltam, sok pofont kaptam és biztosan sokat is adtam.
Most bocsánatot kérek azoktól, akiket akaratom ellenére megbántottam.
Elmúltam ötven. Felelős vagyok már a ráncaimért.
Eddig hét vasárnapom egy részét töltöttem a Q rendkívül forró stúdiójában.

Nemcsák Károly

A Szomszédok reneszánszát éli a Magyar Televízióban, az áprilistól decemberig tartó, legújabb ismétlés stabilan húsz százalék fölötti közönségarányt tudott produkálni a 18 és 49 év közötti korosztálynál. Januárban volt a Tűzraktérben egy Szomszédok reloaded elnevezésű parti is, ahol huszonéves fiatalok állva tapsoltak a sorozat Vágási Ferijének, vagyis Nemcsák Károlynak - vele beszélgettünk a Fővárosi Művelődési Házban, A kőszívű ember fiai egyik próbája után. Panelban soha nem lakott, a sorozatbeli énjével szemben a valóságban soha nem verekedett, a nevével született viccet ismeri, és a régi társakkal is összejár évente egyszer.

 

Gáspár Miklós

Gáspár Miklós a Garamvári Szőlőbirtok Kereskedelmi Igazgatója.
 A cég a rendezvény borbeszállítója

Bay Éva

Bay Éva

bemondó, műsorvezető

Kecskemét, 1954. augusztus 30. 

 Tanulmányai:

Középiskola (1968-1972)

Előadóművészi vizsga (1978)

ELTE Bölcsész Tudományi Kar - esztétika szak
 Munkahelyei:

Technoimpex Külkereskedelmi Vállalat, bonyolító(1972-1976)
Magyar Televízió – Műsorigazgatóság: bemondó, műsorvezető (1976-1999) 

Lőrincz György

Lőrincz Györgyöt, az Egri borvidék borászát, a St. Andrea szőlőbirtok vezetőjét választotta a 2009-es év bortermelőjének a Magyar Bor Akadémia pénteken Budapesten.

Éles István

 

Budapest, 1954 február 27.

humorista, parodista, színész, tanító, népművelő, látszerész, futball bíró és amatőr „Matula bácsi” (*)


Straub Dezső

(Budapest,1952. április 2.) magyar színész, konferanszié.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1977-ben végezte el. 1975–1982 között a József Attila Színház művésze, 1981-től a Vidám Színpad, 2004-től a Budaörsi Játékszín tagja, de rendszeresen játszik a Karinthy Színházban és a Mikroszkóp Színpadon, mint konferanszié. Jó humorú,jól éneklő és táncoló tehetséges komikus, aki gyakorta kirándul az operett területére és a rendezés is érdekli.

Színpadi szerepei:

Goldoni: A hazug....Flondrio

Szerb Antal: Éjféli lovas....Osborne

Paso: Ön is lehet gyilkos....Enrique

Coleman-Steward: Szeretem a feleségem....Alvin

Vaszary Gábor–Fényes Szabolcs–Szenes Iván: : Az ördög nem alszik....Ronald

Koncz Gábor

(Mezőkeresztes, 1938. július 8. – ) magyar színész, színházi rendező. 1959 és 1963 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Két évig vidéki színházakban játszott, ám filmszerepeinek köszönhetően az egész ország megismerhette. Előnyös fizikai adottságokkal rendelkező, határozott, közvetlen személyiség, színpadi és filmszerepeiben azonban hitelesen formált meg egyéniségétől távolabb eső figurákat is. Gödön él. Kedvenc sportjai a vízisí és a lovaglás, szabad idejében festegetni is szokott. Két lánya van: Tekla (* 1971) nemzetközi vízisíbíró és egy kereskedelmi kft. ügyvezető igazgatója, Regina (* 1985) modell.

Lévai Ferenc

Lévai Ferenc neve ma már egybefonódik Rétimajorral.  Másfél évtizednyi idő, elszántság, temérdek munka, no és egy adag szerencse is kellett mindahhoz, ami az Aranyponty Halászati Zrt. Elnök-vezérigazgatói székéhez vezetett.

Rétimajorban sok csodával találkozik az ember. Számomra az egyik, hogy akadnak olyan tóparti szegletek, ahol hallani a csöndet. Másfelől pedig pezseg a gazdaság, vár a Halászati Múzeum és  a majori csárda, vagy a napjainkban oly divatos wellness központ.

Hogyan is kezdődött mindez, erről firtatom Lévai Ferencet.

Bényi Ildikó

Tanulmányai:

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Tanárképző Főiskolai Kar, magyar-orosz szak (1988-1992)

Magyar Rádió, bemondói-műsorvezetői tanfolyam (1992-1993)

Magyar Televízió, műsorvezetői-riporteri tanfolyam (1994-1995)

Bölcsészettudományi Intézet, Miskolc, magyar kiegészítő szak (1995-1997)

Művészeti képzettség: 6 év zongoratanulmány

Munkahelyei:

Benkő László

(Szombathely, 1943. június 12.) billentyűs, zeneszerző, az Omega tagja.

Pályafutása

Tanulmányait már a fővárosban kezdte el.Középiskolás korában kezdett zenélni, rövid ideig tagja volt a Benkó Dixieland Bandnek, majd a Próféta együttesben játszott, amely az Omega egyik elődjének tekinthető.

Tartalom átvétel